Sokunk számára a menny reménységét nem a keresztény élet kiteljesedése utáni vágy motiválja, hanem sokkal inkább a földi életből való kiábrándulás. De vajon a teljesség, az értelmes élet, a szeretet, öröm, békesség tényleg csak a halál utáni lét sajátja? A halál előtt pedig szükségszerűen csak az önmegtagadás, erőlködésről, lemondás, frusztrálódás, csalódás a keresztény élet meghatározó érzése?
Gyakran az jön át keresztény üzeneteként, hogy a boldog élet kulcsa az engedelmesség, önmegtagadás, szolgálat, különböző keresztény normák, pozitív érzelmek (hála, öröm, szeretet, stb.) következetes megélése. Az ember állandóan csak teljesítendő feladatokat, betartandó normákat lát maga előtt, amiket ha sikerül teljesítenünk, jól érezzük magunkat, s kezdünk másokat lenézni, kritizálni. Ha pedig nem sikerül teljesíteni, akkor megkeseredünk, kiábrándulunk, vagy egyszerűen csak elkezdjük figyelmen kívül hagyni a bennünket frusztráló elvárásokat.
A Biblia beszél ugyan bővölködő életről, a Lélek erejéről, valódi szabadságról, de vajon miért van az, hogy olyan kevés kereszténynek van erről személyes tapasztalata? Nem működik ez az egész? Vagy mi rontunk el valamit? Mi hiányzik? Lehet ebben változás? Ha igen, min múlik?
Szombati előadásunkban és az azt követő beszélgetésben ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat!
Előadónk Sípos A. Szabolcs a Fiúság Akadémia alapítója, vezetője volt.